Ki hinné, hogy az Ossian már több, mint fél évtizede része a magyar rock életnek? Nem is akármilyen része! A csapatot mindig is minőségi muzsikájáért és színpadi teljesítményéért szerette a közönség és szakma egyaránt. Fennállásuk hat esztendeje alatt öt nagylemezzel, több, mint száz itthoni és külföldi koncerttel ajándékozták meg a rajongóikat. Hat év nagy idő, különösen egy magyar együttes számára, amely olyan időszakban kezdte meg a pályafutását, mint az Ossian. Rengeteg minden történt '86 és '92 között. A csapat a hazai HR/HM élet egyik vezető és nagy húzóerejű részévé nőtte ki magát. Az ötödik, nagylemezzel fémjelzett év, úgy tűnik, az eddigieknél is nagyobb sikereket hozott a fiúknak. Ennél jobb alkalmat nem is találhattunk volna, hogy áttekintsük a banda eddigi pályáját, Maróthy Zoli - Paksi Endrével közösen írt jegyzetei alapján - maga mesélte el az első hat év történetét.
Valószínűleg kétszáz oldal is kevés lenne az Ossian történetének részletes taglalására. Nálunk sajnos kevés a hely, ezért a szinte lehetetlent kell megpróbálni: két oldalba sűríteni a sztorit. Talán egyszer valakinek lehetősége lesz megírni egy minden szemponthól részletekbe menő könyvet a csapatról. De míg ez megvalósul, álljon itt egy rövid, ám annál információdúsabb kivonat az Ossian történetének legfontosabb mozzanataival.
1985-ben a magyar heavy élet éppen kezdett kinőni az embrió állapotból. A nagy öreg hard rock bandák árnyékában ott mozgolódott már egy többnyire tizen- és huszonévesekből formálódó új mozgalom, amely alapjaiban modernebb és lendületesebb felfogást képvisel. Többek között a Stress és a Pokolgép haladt a fronton. Utóbbi zenekarból épp ezidőtájt vált ki a basszusgitáros/énekes Paksi Endre. A legfiatalabb csapatok közé tartozó KMK, ahol Maróthy Zoltán gitáros is játszott, gyakran lépett fel a Gép előzenekaraként. Endre a Rockwellegyüttesbe igazolt át. Mivel ott szükség volt egy új gitárosra, megkereste Maróthy Zolit, csatlakozna-e hozzá. Zoli azt válaszolta, szívesen dolgozna Endrével, de nagy kedve lenne valami újat csinálni. Így jutottak el egy közös banda megalapításának tervéhez. Több, mint egy évig csak ketten voltak. Megfeszíttetten próbáltak, írták a nótákat.
1986. július 13-án érkezett el az első koncert ideje, amelyet a két alapító a csapat születésnapjaként tart számon. Az Almássy téri szabadidő központot választották helyszínül. A felállás ekkora forott ki.
"Tulajdonképpen az én ötletem volt, hogy Endre énekeljen. Először el sem akarta vállalni. Én azonban ismertem egy jó basszusgitárost, Kovács T. Pétert akivel a KMK-ban már jó öt éve együtt zenéltem. Így Endre kötélnek állt."
Endre már a Gép-ben is énekelt egy-két nótát, mint például a "Gyilkológép" és a "Ha már nem kellek neked", ami az Accept Princess of the Dawn-jának magyar nyelvű változa volt. Stílusa nagyon tetszett Zolinak. A dobost, Galántai Zsoltot Szekeres Tamáson keresztül ismerték meg. Ő javasolta Zolinak, hívják meg a zenekarba játszani.
Az első buli reklámozására mintegy száz plakáttaal "terítették be" a várost. (Jelenleg hat-nyolcezer plakátot ragasztanak ki egy-egy Ossian buli beharangozására) Az elsőt több és egyre sikeresebb koncert követte. A banda szinte minden jelentősebb megmozduláson ott volt. A legszínvonalasabb események közé tartozott a Metal Tornádó, a Metal Henger és néhány más, hasonló elnevezésű fesztivál.
július 15. | Baja | Petőfi sziget, nagyszínpad | |
július 18. | Tokaj-Hegyalja | Dewalt színpad | |
július 22. | Zenta | szabadtéri színpad | |
július 23. | Debrecen | Campus Arena | 20.30 |
július 25. | Dunakiliti | szabadtéri színpad | |
július 26. | Zerind (Erdély) |
szabadtéri színpad * | |
augusztus 7. | Verpelét | szabadtéri színpad | |
augusztus 15. | Tokaj | szabadtéri színpad | 22.00 |
augusztus 22. | Bátonyterenye | szabadtéri színpad | |
augusztus 28. | Szeged | SZ.I.N. - Fészek színpad | 22.30 |
augusztus 29. | Záhony | M.É.Z. fesztivál szabadtéri színpad |
|
szeptember 10. | Székesfehérvár | Fezen - nagyszínpad | 20.00 |
szeptember 12. | Komárom | Csokonai Műv.Ház | |
szeptember 19. | Harka (Soprontól 4km-re) |
Sporttelep | Hungarica: 20.00 Ossian: 21.15 Mobilmánia: 22.45 |
október 10. | Bátaszék | Sport-terem | Ossian/Kalapács |
november 28. | Budapest | Petőfi Csarnok | 20.30 |