Biográfia
Az Edda története számokban:
25 aranylemez
4 platina album
2 gyémántlemez
Több, mint 5 millió eladott példány Európában.
1974-ben Miskolcon alakult meg a zenekar. Alapító tagok: Pataky Attila, Slamovits István, Barta Alfonz, Zselenc László, Csapó György.
1978-ban a Piramis előzenekaraként a Budai Ifjúsági Parkban koncertezhetek először több ezer ember előtt. A következő évben a Közgázon, a Rock-reflektor című műsor keretében léptek fel. Hamar népszerűvé váltak a fiatalok körében romantikus, populáris rockzenéjükkel.
1980-ban jelent meg első nagylemezük, öt dallal szerepeltek az Ifjúsági Magazin slágerlistáján, ebben az évben vált ki az együttesből Barta Alfonz.
1981-ben jelent meg második nagylemezük a Ballagás című film betétdalával. Ebben az évben a Budai Ifjúsági Parkot - az első számú koncerthelyet - bezárták, ugyanis az Edda koncerten (1981. május 27.) a bejáratnál leomlott egy korlát és több fiatal megsérült.
1982-ben Csapó György és Zselenc László helyére Fortuna László és Róna György került.
1983-ban úgy tűnt, hogy a zenekar feloszlik.
1985-ben Pataky és Slamovics szólólemezt készítettek. Fortuna László halála után az alapító énekes -Pataky Attila - vitte tovább az Edda nevet.
1988-ra sikerült ismét igazi csapattá koválcsolnia Patakynak az együttest ekkor Donászy Tibor (dobok), Alapi István (gitár), Pethő Gábor (basszusgitár) és Gömöry Zsolt (billentyűs hangszerek) játszottak az Eddában.
1991-ben Pethő kilépett, helyére Kun Péter került, aki
1993-ban, az Agárdi Edda Tábor idején, közlekedési balesetben elhunyt, az ő emlékére készített a zenekar egy Unplugged albumot.
1993-ban Pataky mellett, Gömöry Zsolt, Alapi István, Kricska László és Donászy Tibor alkotják az Eddát.
1995-ben közös lemezük jelent meg a Mester és Tanítványaival.
1996-ban jelent meg az Elvarázsolt Edda dalok című album, amelyen többek között Ákos, az Animal Cannibals és Keresztes Ildikó énekelt Edda számokat. Alapi és Gömöry pedig szólólemezt készített.
1997-ben Donászy Tibort Hetényi Zoltán váltotta fel, valamint ebben az évben jelent meg 20. albumuk.
1998-ban pedig angol nyelvű lemezük jelent meg, Fire and Rain címmel.
2003. június 6-án jelent meg az Edda 26. albuma a Táltos örökség, ugyanezen a napon a a Petőfi Csarnokban tartották a lemezbemutató koncertet.
Koncertek:
2009-09-26 | 20.00 |
Horgos |
|
2009-09-19 | 19.00 |
Kalocsa |
|
2009-09-17 | 20.00 |
Szekszárd |
|
2009-09-12 | 19.30 |
Székesfehérvár |
|
2009-09-08 | 20.00 |
Bp. Zöldpardon |
|
2009-09-05 | 20.00 |
Székelyhíd (RO) |
|
2009-09-04 | 20.00 |
Kiskőrös |
|
2009-08-30 | 20.00 |
Ipolynyék |
|
2009-08-28 | 21.00 |
Kapuvár |
|
2009-08-22 | 20.00 |
Tunyogmatolcs |
|
2009-08-21 | 20.30 |
Dunaszerdahely (SK) |
|
2009-08-20 | 20.00 |
Dombrád |
|
2009-08-16 | 21.00 |
Nagypáli |
|
2009-08-15 | 21.00 |
Hejőpapi |
|
2009-08-09 | 20.00 |
Zalalövő |
|
2009-08-08 | 20.30 |
Mihályháza |
|
2009-08-07 | 22.00 |
Medgyesegyháza |
|
2009-08-05 | 20.00 |
(Esőnap: Diósgyőr) |
|
2009-08-04 | 20.00 |
Diósgyőr |
|
2009-08-02 | 19.30 |
Nyírcsaholy |
|
2009-08-01 | 21.00 |
Abádszalók |
|
2009-07-25 | 20.00 |
Siófok-TV felvétel |
|
2009-07-24 | 22.00 |
Szentlászló |
|
2009-07-19 | 21.00 |
Balassagyarmat |
|
2009-07-18 | 21.00 |
Csesznek |
|
2009-07-17 | 21.00 |
Gyomaendrőd |